Miben állunk rendelkezésre? Katekumenátus - Elsőáldozás, bérmálás (nincs megkeresztelve)
A katekumenátus
Az egyház beavató szentségeinek (keresztség, elsőáldozás, bérmálás) a felvételével lesz a kereső ember véglegesen az Egyház tagjává. Ezért ezeket a szentségeket a felnőttek esetében együtt szoktuk kiszolgáltatni. Természetesen sok olyan felnőtt van, aki már részesült gyerekkorában a három szentség valamelyikében, de elhagyta hitét, vagy keresztelése után egyáltalán nem kapott hit-tanítást, most azonban szeretne keresztényként élni és a szentségekben részesedni. Az erre való felkészítési folyamat a katekumenátus. A katekumenátus idejét egyedileg határozzuk meg, a felnőtt személyétől függően. A katekumenátus a felnőttkorban megtért, vagy az Egyháztól eltávolodott és oda visszatérni vágyó fiatalok bevezetésének módja az Egyházba. Mindazokhoz szól, akik fiatal vagy felnőtt korban keresik a hitet, többet szeretnének megtudni Istenről, kíváncsiak a keresztények életmódjára és be akarnak kapcsolódni a keresztény közösségbe. Ezek a fiatalok kis csoportokban kapnak meghívást a keresztény katekézis életre váltására, a megtérés elmélyítésére. A katekumenátus hosszú, általában több éves folyamat. A megtérés a Krisztus melletti alapvető döntéssel kezdődik, de hosszú úton bontakozik ki. Ennek során a katekumen részleteiben is megismeri a hitet, s annak szellemében elkezdi gondolkodásának és magatartásának megformálását, melynek része a szentségek felvétele. A megtérés lényegi eleme Krisztus tanításának életreváltása. A katekumenátus és a katekumenátus jellegű hitoktatás során a felnőtt (katekumen) nemcsak a napi imát gyakorolja, hanem a szenvedés elfogadását, a szegények, legkisebbek szolgálatát, az ellenség szeretetét, a krisztusi életről való tanúságtételt is. Az az időszak, amikor a társadalom mindenestül kereszténynek látszott (vagyis az ún. népegyház kora) lejárt. Korunk újfajta lelkipásztorkodást, „új evangelizációt” igényel. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy korunk szekularizált világában hitből élő keresztény közösségeket kell létrehozni. Ezek a közösségek adhatnak a hívőknek erőt, hogy - XVI. Benedek pápa szavával - mintegy „útitársaságokban” átkeljenek a szekularizmus sivatagán. Ezek az örvendező és reményben élő közösségek fogják meghívni a kívülállókat az evangéliumi életre (vö.: Jn 13, 34).
Amennyiben szeretne felnőttként kereszténnyé lenni, jelentkezését az alábbi adatlap kitöltésével teheti meg!
Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!
1173 Budapest, Lázár deák utca 13.
Kegyeleti Iroda Tel: +36 30 479 47 38 Plébánia Hivatal Tel: +36 1 290 5461 Tel.: 06304480901 Mobil: +36 30 448 0901
Plébánia hivatal (Lázár deák utca 13/a)
Nyitvatartási ideje:
hétfő 15:00-18:00
szerda 15:00-18:00
péntek 15:00-18:00
honlap: https://szentkeresztplebania17.hu
Plébániai ügyek e-mail cím: szentkereszt.plebania17@gmail.com
Kegyeleti iroda (Lázár deák utca 13/a)
Nyitvatartási ideje:
hétfő 09:00-13:00
kedd 09:00-13:00
szerda 09:00-13:00
csütörtök 09:00-13:00
péntek 09:00-13:00
Temetési és kegyeleti ügyek e-mail cím: bpszentpal@szigu.hu
24 órás kegyeleti ügyelet: +36 30 926 7220